A leánder magoncok ültetése annyira felvillanyozott, hogy most a buxust is próbálom szaporítani. Igaz valamelyik évben próbáltam már, de nem olvastam utána rendesen, hogy mi a teendő, és nem is sikerült. Most megyek a saját fejem után és remélem sikerrel járok!
A minap megnyírtam a sövényt és arra gondoltam, hogy a fiatal hajtásokat legyökereztetem, majd ültetem. Ezért kiválogattuk a friss hajtásokat, leszedegettük Pupikámmal szépen a leveleket és befőttes üvegbe tettem őket. Vízzel jól felöntöttem (színig) az üvegeket és alufóliával bevontam, hogy sötétben legyenek a szárak.
A leaánbernél úgy tűnik bejött ez a módszer, mert mintha történne valami a szárakkal, de még el is kell majd őket ültetni és akkor derül ki minden!
Így is nagyon mutatósak az üvegek, olyan gyönyörű zöld kis "bokrok"! Hűvös, szűrt fényű helységben vannak, ahol a leander szárak is gyökereznek!
Manapság ismét egyre nagyobb érték a saját magunk által megtermelt ennivaló. Nem mellesleg pedig ismerjük a származását, milyen hatások érték, és nem kell nagy terület a magunk előállításához. Ebben a blogban igyekszem nemcsak mások, hanem magam számára is összegyűjteni az információkat, teendőket, mert még most van némi segítségem, azonban ez nem lesz mindig így...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ültetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 15., szerda
Buxus sokszorosítás
Címkék:
buxus,
Leánder,
szaporítás,
ültetés
2013. május 12., vasárnap
Leánder szaporítàs
Tegnap rá néztem az áztatott magokra és láss csodát!! ;)
Több is elért abba a fázisba, mikor már ültetethető!
Fogtuk gyorsan egy cserepet es tettünk bele földet, bár nem a legjobb minőségű fekete, de azért hirtelen jó lesz az!
Ki válogattunk a magoncokat, melyeknek már nőtt két pici levele és elültettük őket.
Remélem ha tápoldatos vízzel locsolgatom őket, szépen fognak gyarapodni!!
Címkék:
kert,
Leánder,
szaporítás,
ültetés,
virág
2013. április 15., hétfő
Kertészkedtünk
Mivel végre utol ért bennünket a várva várt tavasz, ezért az egész hétvégét kinnt töltöttük a kertben.
Az ásást már rég megejtettük, a gereblyélést is, így az ágyások és a szabad föld már előkészítve várták a növényeinket.
Igaz pár sor dughagyma már a földben, de az majdnem semmi.
Most földbe kerültek a többiek. Elvetettük a borsót, sárgarépát, gyökeret, mindenféle salátákat, spenótot... Az ágyásoknak egyébként elvileg lenne egy sajátos rétegrendje, illetve a növényeket is egymásra gyakorolt hatásaik szerint kellene ültetni, de ez az idén elmarad. A rétegrendet ősszel elvileg ki fogjuk alakítani, ami úgy 6-8 évig tart, de Dédinek már nehéz ezt elmagyarázni, mármint azt, hogy miért különböző növények vannak egy ládában, így inkább hagyjuk, vessen oda azt, ahová akar, a növények úgyis meghálálják a törődést!!!
Pupikám felkapált a kert közepén a gyomosban egy kis területet magának, ide pedig vetettünk négy sort. Az első cukkini, a második sóska, a harmadik fejes saláta, a negyedik rukkola. Ez lett az Ő saját kis kertje :)
Szépen körbe kerítettük, de csak a lemetszett gallyakból készítettünk sorvégeket, ezeket madzaggal körbehúztam, és ígéretet tettem arra, hogy hurkapálcából igazi sorjelölőket készítünk.... Szóval most mennem kell a papír-írószerbe!
Pupikám ezen kívül az összes lemetszett gallyat elültette fának, úgyhogy ha megnőnek, hátul igazi erdőnk lesz :)
Én előkészítettem a nyári konyhát, mert az néz a kertre és délután még mindig kinnt teszünk-veszünk, ezért ilyenkor már szeretek ott főzni, hogy közben végezhessem a többi kertkörüli teendőt is.
Ráadásul lassan jön az éves szülinapi party, amire puccba kell vágni mindent Pupikám tiszteletére!!

2013. április 11., csütörtök
Leánder
Jelentem szőlő -bár két részletben, de- megmetszve, a leánderek az udvaron. Igaz, már szívem szerint rég kinnt lennének, de ugye az időjárás....
A telet hősiesen bírták, egyet kell visszavágnom, mert az úgy tűnik kiszáradt... Nem bírta a törődés nélküliséget, de remélem visszavágás után újra élet kerül belé.
Télen ugyanis ezek a növények nem bírják a hideget, viszonylag hűvös 5-10 fok körüli helyet kell keresni. Ez lehet pince, vagy bármi, a lényeg, hogy ne fagyjon, mert az egyenlő számukra a halállal... Nálunk az erre legalkalmasabb hely a kazánház/kamra, ahol minden van... Nem szándékozom részletezni, maradjunk annyiban, hogy minden... Itt évközben egyfajta rotálás van, a salgópolcokon és a fagyóládán kívül nincs semminek állandó helye, gyakorlatilag él és mozog a hely. Nos a leánderek ennek - a cseppet sem növénybarát - hatásnak kitéve élték "téli álmukat", szóval nem csoda, hogy csak egyet kell visszavágnom... Sőt! Annyi magot hoztak ebben a vegetatív időszakban, hogy muszály leszek elvetni!
Igaz a leándert hajtásról szaporítjuk általában, mert gyorsabb és sikeresebb eredmény érhető el vele, de ennyi magot azért csúnya munka lenne kidobni... Szóval az idei év a szaporítás éve lesz! Még nem próbáltam egyik módszert sem, de ezen a nyáron mindkettőbe bele vágok!
Egyébként ilyenkor egy kis renoválás ráfér mindre, le kell vagdalni az elhalt részeket, leszedegetni a megsárgult leveleket. Azt mondják a laza, tápdús talajt szeretik, és augusztus közepéig kell őket tápoldatozni. Én egy jó kis granulátumot használok, de erre a szezonra még be kell szereznem, mellékelek képet, ha sikerült. A debreceni Auchan mellett van egy kertészet, ott vettem egyik évben az egyik leánderemet és nekem nagyon bevált. Papírforma szerint a fiatal töveket évente, az idősebbeket 3-4 évenként kell átültetni. Én ezt eddig nem nagyon forszíroztam, de szerintem az idén megteszem, csak akkor tettem másik földbe, ha kinőtte a régi helyét. Mivel írtam, hogy a tápanyagdús földet szereti, én általános virágföldet szoktam keverni valamilyen lassú lebomlású műtrágyával (a kertészetekben mindig akad aki segít) és a tápodattal locsolom.
Az erősen napos helyet kedveli, mivel mediterrán növény, én déli fekvésű helyre pakolom őket, ahol gyakorlatilag kora reggeltől délutánig éri őket a nap és délután-este locsolok, mikor levonult a nagy hőség. Minden nap csak tápoldatos vízzel, lehet ezért is bírják a gyűrődést olyan jól.
Nem vagyok nagy leánderes, de tény, hogy ez a növény "fertőz"! Ha szereztél belőle 1-2 pédányt, mind többet és többet szeretnél, soha nem elég! De ez nem csoda, mert gyönyörű és ha az elvirágzott részeket lecsípkeded róla, ontja az újabb és újabb színpompás virágokat.
Még egy nagyon fontos dolgot megjegyeznék! Minden része mérgező! Kisgyerekes családok, ahol a gyerek mindent a szájába vesz, csak óvatosan, odafigyeléssel. Mondjuk ezt én is csak még most olvastam, Pupikám meg már négy éves... Erre mondják azt hiszem, hogy "boldogak a lelki szegények..."

leander,
permetezés,
szaporítás,
ültetés,
virág
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)