A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyúl. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyúl. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 10., péntek

Fejlődéskövetés

Van pár szomorú hírem, de van pár remek is! Tegnap végigjártam a kertet és néhol szomorúan, néhol pedig bizakodva konstatáltam a helyzetet.
Elszomorított, hogy a sárgarépa és a gyökérmagok nem keltek ki :( A 2010 őszén ültetett 13 fából pedig 5 nem maradt meg. De a többi él és virágzik szerencsére!
Az öreg almafa is tele volt virággal, most pedig rajta a sok termés!
A kis fák hoztak virágot, de nem tudom milyen gyümölcshozammal számíthatunk, azért fánként olyan 2-3 darab bizakodásra adna okot!
Az öreg dió árnyéka pótolhatalan! Tavaly megkellett válnunk az egyiktől, de még ma is siratom, mert a fű így sokkal több törődést igényel. Alatta a hűs árnyékot jobban viselte.
Szédítő alatta feküdni és nézni ahogy mozognak a levelek és közben jönnek-mennek a madarak, felhők. Imádom!
Az eperhozam nem kérdéses, fullon vannak a ládák, még mellette is terjeszkedik, de nem baj, imádom a friss epret, ráadásul ez a fajta nagy, tűzpiros, zamatos. Egyetlen hatalmas hibája, hogy egyszer terem. :(
Van olyan fajta, amely folyton termő, kora nyártól késő őszig, amíg süt a nap és van ereje virágzik. Az kicsit kissebb szemű, de isteni az íze. Tavaly kaptunk 3 tövet, szépen szaporodnak azok is, remélem jó sok termést hoznak! Egyébként mi minddig befőzzül lekvárnak a lerottyant szemeket, isteni az eperlekvár és nincs is vele annyi munka, mint elsőre gondolnánk!
 A szőlőt lassan permetezni kell, mert rgyik napról a másikra támadja meg valami és oda lehet a termés, pedig most olyan szépen fejlődik! Aztán 3 hetente ismételni kell a permetezést és ha eső van, félő, hogy lemossa, vagy nem lehet időben ellátni a védelemmel. De mostanában szerencsések voltunk, pár éve vitte le szinte a teljes termést valami kór. De mindenhol a környéken, nem csak nálunk...


A nyuszifülek jól vannak, köszönik szépen :)


2013. április 30., kedd

Helyzet



Helyzetet jelentek kert ügyben!
A leánder magokat beáztattam, némelyik a víz tetején, némelyik az aljára süllyedve... Állítólag így jó és eltart pár napig a csírázás.


Szombaton áztattam be őket, és ma reggel mikor rájuk néztem, mintha egy-két magon fehér csíra jelent volna meg, de majd kiderül pontosan mi is történik! Remélem sok szép leánder lesz a végeredmény!
A nyuszik nagyon jól érzik magukat ideiglenes ketrecükben, igaz eső még nem esett... Reméljük azt is kibírják majd!
Az "időssebb" (5-6 éves) birsalmafák gyönyörűen virágoznak, háttérben pedig a borsó bújik ki a földből. Olyan jó látni, ahogy növögetnek, fejlődnek a növények. 
Az újhagymát pedig már lehet enni :)

2013. április 23., kedd

Nyuszifül

Véletlenül új lakók érkeztek hozzánk, nyúzás elől menekített két nyusz-musz.
Ajándék Pupikámnak szülinapra. Hirtelen jöttek, egy zsákban, de mit csináljunk?!? Ez van, muszály volt elhelyezni őket.


Nyulakról nm sokat tudok, de majd belejövünk. Persze van aki bennt tartja őket, de ez bennünk fel sem merült.
Gyorsan össza kellett nekik állítani egy helyet, mert szana-szét ugráltak az udvaron. Egyik erre, másik arra... Persze nálunk nincs macska és kutya, de a szomszéd macskákat nem lehet csak úgy kitiltani a telekről... Sajnos :(
Ezért fogtuk, amink van és helyet csináltunk. Pupikám régi homokozója pont megtette keretnek, köré meg a régi kerítéshálót haszáltuk fel.
Találtunk oszlopnak két vascsövet, amiből csináltunk 4-et. Egy elméretezett használaton kívüli szúnyogháló jó fedésnek, a másik felére meg vontunk még a kerítésből a macskák ellen.
Ideiglenes, de tuti maradnak itt pár hetet. Aztán a tyúkólban - amikor az is kész lesz- különítünk el nekik egy kis sarkot.

Ja! Nevet is kaptak már! Az egyik addig ugrált, míg a rózsa felsértette a fülét, Ő lett Mini, a másik pedig Cini. :) Cukik amúgy! Reggel mikor kinéztem hozzájuk, még rendesen nyújtózkodtak :)